Lélektani gyógyböjt

„Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk - amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes. Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie."  (Judith Sills)

 

 

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Olyan lelki túrára invitálom Önöket, melynek eredményeképpen megtalálják önmagukat, magabiztosak, tettre készek lesznek, és nem mellesleg karcsúbbak, mint valaha!  Királynőként kezdhetik és angyalként végezhetik! (akár vadangyalként is)

Kivonulás a mindennapok forgatagából, ellazulás, önmagunkra való odafigyelés - mindezt megvalósíthatjuk, és közben még fogyni is fogunk! Hát nem hangzik jól? Ragadja meg Ön is az alkalmat, és segítsen önmagán, akkor az „Isten is megsegít" - tartja a mondás.

Tegyük fel magunknak a következő kérdést: mikor vagyunk leginkább tettre készen? - Ha érzelmileg, fizikailag megtaláljuk önmagunkat, fittek vagyunk!

A böjtölés ősidők óta ismert módszer, amellyel visszatalálhatunk belső szabadságunkhoz és bölcsességünkhöz! Az éhség semmiképpen sem feltétlenül táplálék iránti szükségletet jelent. Eredhet a szeretet, a védettség, a mások elismerése vagy éppen az önigazolás utáni vágyból is.

Mit nyerünk a lélektani gyógyböjt során?

1. Ez a sikeresen összeállított 2 hetes program a leggyorsabb és legkellemesebb módja annak, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól!

2. Megtanulunk mértékkel enni és ésszerűen táplálkozni!

3. Kitűnő az elsalakosodott szöveteink méregtelenítésére és kiürítésére! Eredménye szép bőr és rugalmas kötőszövet.

4. Alkalmat ad a testi/lelki teljesítőképességünk visszaszerzésére!

5. Segít a „lelki szemét"-től megszabadulni, köszönhetően annak, hogy ez a módszer önismereti és meditatív elemeket is tartalmaz, sőt erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt!

6. A tapasztalás új dimenzióinak felfedezését teszi lehetővé.

7. Út a belső szabadsághoz!

Az első alkalom 2011. június 20-tól, hétfőn 17-19 óráig tart. Az alkalmakat heti rendszerességgel tartjuk. A két hetes tréning alatt 2-szeri találkozás indokolt.

A 2×2órás alkalom díja: 11.500 Ft

A csoportot Balogh Andrea pszichológus tartja.

 

Helyszín: PszichoFészek Rendelő; Budapest III. kerület, Vörösvári út 23.

Érdeklődni és jelentkezni lehet a 06 20 978 8089-es számon, vagy e-mailben a  sinko.dora@pszichofeszek.hu címen Sinkó Dóránál.