Telegdy Bálint

Telegdy Bálint

Telegdy Bálint klinikai szakpszichológus

Rendelési idők:

VI. kerület: hétfő: egész nap, szerda: egész nap, péntek: egész nap

Online foglalás VI. kerület

Az elakadást, krízist, lelki válságot, szenvedést megélő embert helyezem a figyelmem középpontjába, és munkám során egy olyan elfogadó, ítélkezéstől mentes légkör megteremtésére törekszem, melyben a kliens élményei megoszthatóvá válnak.
A hozott problémától függően hangsúlyt fektetek az aktuális elakadás mögött meghúzódó korai (gyermekkori) előzmények feltárására, ugyanakkor a növekedéshez, gyógyuláshoz, önmegvalósításhoz szükséges belső erőforrások, jól működő funkciók felismerését, tudatosítását is különösen fontosnak tartom a beszélgetések során.
Dolgozni és szeretni, így határozta meg Sigmund Freud a (lelki) egészség ismérveit. A sorrendet megfordítva magam is ezt tűzöm ki munkám céljául: hozzásegíteni a klienst ahhoz, hogy szeretni tudja önmagát, kötődni tudjon másokhoz és örömét lelje a kapcsolódásban és találja meg az egyensúlyt a tevékenységek közegében is.


Pszichológus diplomámat 2009-ben szereztem a Debreceni Egyetemen, majd a Pécsi Tudományegyetem szakképzésének elvégzése után 2019-ben váltam felnőtt klinikai szakpszichológussá.


Tíz évig foglalkoztam a gyermekek lelki egészségével óvoda- és iskolapszichológusként, valamint nevelési tanácsadók (Pedagógiai Szakszolgálatok) munkatársaként. Ezzel párhuzamosan, egyre inkább a felnőtt korosztályt helyezve a fókuszba, több mint nyolc éve végzem felnőtt kliensek esetvezetését szupervíziós támogatás mellett. A gyermekek körében eltöltött évek, a fiatal korosztállyal végzett preventív és gyógyító jellegű munkám tapasztalatait rendkívül értékesnek tartom. A gyermekkori élmények lenyomatai számtalanszor felbukkannak a felnőtt megéléseiben, így a mélyebb önismeret érdekében sokszor ezt a gyermeki ént is meg kell szólítanunk, hogy a kliens megismerhesse, megérthesse és elfogadhassa azt.


Alapvetően analitikus szemlélettel szupportív terápiát nyújtok klienseim számára.


Problémák, amikkel megkereshetnek:
-    önismeret fejlesztése
-    önértékelési problémák
-    stresszkezeléssel összefüggő nehézségek
-    kapcsolati nehézségek, visszatérő konfliktusok
-    életvezetési nehézségek, elakadások
-    krízishelyzet
-    veszteségek feldolgozása, gyász
-    hangulati zavarok (pl. lehangoltság, depresszió)
-    szorongásos zavarok (pl. szociális fóbia, pánikzavar)