Horváth Patrícia

Horváth Patrícia

Horváth Patrícia pszichológus, képzésben lévő családterapeuta

Horváth Patrícia vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő pár-és családterapeuta. Szemléletem szerint kapcsolataink létünk minden szakaszában meghatározóak, és életünk aktív alakítóiként sokat tehetünk azért, hogy mindezek az öröm és feltöltődés forrásai legyenek. Azonban előfordul, hogy kapcsolati egyensúlyunk megbillen, hogy eszköztelennek érezzük magunkat vagy kilátástalannak éljük meg a helyzetet, amellyel párunkkal vagy családunkkal küzdünk. Ezekben a nehézségekben tudunk koterapeuta társammal a segítségükre lenni azzal, hogy kísérjük Önöket az úton, mely az új egyensúly megtalálásához vezet.

 

Pszichológus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakirányán szereztem, önismereti munkámat pedig a Magyar Családterápiás Egyesületnél végeztem, ahol jelenleg képzésem szupervíziós fázisánál tartok. Pályámat gyermekpszichológusként kezdtem, melynek keretében óvodás, kisiskolás és serdülő gyermekekkel foglalkoztam, mindemellett rendszeres szülőkonzultációkat tartottam. Folytatásképp a Semmelweis Egyetem felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus rezidenseként végzem munkámat és tanulmányaimat.

 

Témák, amikkel fordulhatnak hozzám és koterapeuta társamhoz (Mázik Réka) pár-és családterápiára:

-  új életszakaszba lépésre, megterhelő változásokra való felkészülés, azzal való megküzdés

- párkapcsolati elakadások

- bizalmi problémák

- elköteleződési kérdések, nehézségek

- kommunikációs nehézségek, gyakori veszekedések

- párkapcsolat kiüresedése

- családi konfliktusok

 

Várjuk Önöket, hogy kapcsolati erőforrásaikat felderítve az ülések bizalomteljes légkörében segíthessünk egyensúlyuk helyreállításában.