Onkopszichológiai tanácsadás

Pár szóban az onkopszichológiáról...

Az onkopszichológia a pszichológiának azon ága, amely a daganatos betegekkel, családtagjaikkal, hozzátartozóikkal, vagy éppen az őket ápoló, kezelő személyekkel foglalkozik. Fontos kiemelni, hogy a betegség következtében kialakuló pszichológiai problémák (pl.: szorongás, depresszió), lelki terhek által okozott nehézségekkel foglalkozik.

Nem egyszerű szembenézni a diagnózissal, és még nehezebb lélekben is fölvenni a harcot a betegséggel, vagy éppen elfogadni a kényelmetlennek, vagy kínosnak érzett fizikai mellékhatásokkal is járó orvosi kezeléseket. Nehéz értelmezni, megérteni, illetve jelentést tulajdonítani, vagy jelentést adni a helyzetnek. Mintha kikerülne ilyenkor a kontroll a személy kezéből, mintha életét orvosi protokolloknak kellene alárendelnie – nem csoda, hogy gyakran elveszettnek érzi magát a beteg a kezelések során. A mai orvosi kezelések célzottá váltak, sok daganatos betegség nagyon jó aránnyal vált kezelhetővé, adott esetben gyógyíthatóvá is. Ezekhez azonban lelki erő is kell, bizonyos értelemben lélekben is együtt kell tudni működni a gyógyszeres/medikális kezelésekkel ahhoz, hogy azok, akár még hatékonyabban, hatni tudjanak a szervezetben.

E mellett természetesen a kezelések következményeit sem könnyű elviselni, még azzal a tudattal sem, hogy ez az egyetlen módja a gyógyulásnak. A különböző műtéti beavatkozások, a kemoterápiák mellékhatásai tartós változásokat okozhatnak a beteg testében és lelkében egyaránt. Ez utóbbiról gyakran megfeledkezünk. Ezek a problémák kihatnak az önképre, a társkapcsolatokra, a családi életre egyaránt. A család rendszere, a korábbi egyensúly, egy krónikus betegség által, illetve az által, hogy egyik tagja valamilyen lelki sérülést szenved el, megbomlik. Igazán nehéz megtalálni újra az egyensúlyi állapotot. A szociális jól-lét épp olyan fontos, mint a fizikai, vagy lelki jól-lét. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy a daganatos betegség nem szabad, hogy a szexuális élet végét jelentse egy párkapcsolatban. A szexualitás kétszeres tabu jellege miatt kényszerűségből egyszerűen kiűzetik a mindennapok gyakorlatából. Egy párkapcsolatnak két résztvevője van - mindkét fél megsínyli a keretek és a kapcsolódás változását, ebből következően mindegyiküknek kell kezdenie valamit az új helyzettel. A legrosszabb az, ha nem foglalkoznak a történtekkel.

Az orvos-beteg, hozzátartozó-beteg kommunikációban kialakuló "nyelvzavar" gyakran szülhet meg nem értettség érzést a kommunikáció minden résztvevőjében. Nehéz megérteni, nehéz valóban megérteni a szenvedő felet, talán teljesen nem is lehetséges ez. Ugyanakkor nehéz lehet elviselni a tenni akarás, a szeretett személy jóllétéért való küzdeni akarás nyomását és kényszerét is. Az orvosi protokollok pedig könnyen lélektelenséget sugallhatnak egy kérdésekkel teli személy számára. A tehetetlenség igencsak lélekölő állapot - és ez úgy az orvosra, ahogy a többi kezelőre és ápolóra, de a hozzátartozókra is egyforma mértékben vonatkozik.

Krízisállapotban nehéz tisztán látni, nehéz jó döntést hozni. A beteg ember gyakran kerül döntési helyzetbe saját magával kapcsolatban. És ha ettől a privilégiumától nem fosztja meg a szerető környezet olykor tolakodónak tűnő tenni akarása, akkor szükséges, hogy jó döntést hozzon, legalábbis a későbbiekben vállalható következményekkel járó döntésre jusson a személy. Fontos, hogy ez a saját döntése legyen, hogy érezze: ura saját életének.

Nem beteg ő, csupán van egy betegsége.

A fentiekben leírt és megemlített zavarosnak, nehéznek, kétségbeejtőnek tűnő helyzetek megértésében, tisztázásában és megoldásában próbálok, onkológiai osztályon végzett folyamatos munkám és a klinikumban szerzett tapasztalatom által, segítséget nyújtani, legyen Ön hozzátartozó, gondozó-ápoló, vagy a betegség által testileg is érintett személy. Keressen bizalommal.