Meddig öltöztethető egy gyermek? - interjú Csík Veronika - klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológussal

Nincs is annál szebb dolog, mint a születésére várva rendezgetni a finom pihe-puha babakelengyét. Darabról darabra utánanézünk, hogy mi az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy ne fázzon, de mégse legyen melege. Tulajdonképpen ilyenkor kamatoztatjuk a kislánykori játékbabázós élményeinket, hiszen végre lesz egy igazi sajátunk, amit szintén úgy öltöztethetünk, ahogyan csak szeretnénk.

Nincs is annál szebb dolog, mint a születésére várva rendezgetni a finom pihe-puha babakelengyét. Darabról darabra utánanézünk, hogy mi az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy ne fázzon, de mégse legyen melege. Tulajdonképpen ilyenkor kamatoztatjuk a kislánykori játékbabázós élményeinket, hiszen végre lesz egy igazi sajátunk, amit szintén úgy öltöztethetünk, ahogyan csak szeretnénk.

Nyilván mindenki hallott már a dackorszakról, és talán ez az első olyan pont, amikor - főleg a lányok - önállóan szeretnék összeállítani reggel a bölcsis/ovis szettjüket. Persze az időjárási tényezőket, és a praktikumot nem mindig veszik figyelembe ennél a műveletnél, inkább az lehet irányadó, hogy mi most a "menő" a csoportban, a tüll, az állatmintás póló, a rózsaszín, a csillámos, vagy akár a Disneys. Érdemes-e ebben a vitában engednünk, vagy sem?  Mikortól beszélhetünk kialakult egyéni ízlésről a kisgyermek esetében, és mikortól kell már úgy tekintenünk az öltözetére, mint a személyisége részére? Mikor jön el az a pont, amikor már vásárolni sem tudunk nélküle, és mikortól már vele sem? Mit jelent az öltözködés egy kamasznál? A kérdéseket Csík Veronika, klinikai mentálhigiéniai gyermek-,  és ifjúsági szakpszichológus segített megválaszolni.

A reggeli készülődés a legtöbb esetben időhöz kötött, ezért gyakran egyfajta stressz forrást jelenthet. A kisgyerekes családoknál, ahol már a csemetéket is időre kell vinni, úgy hogy a saját munkahelyünkről se késsünk el, ezt  az időszakot egy 3 éves  káosszá tudja varázsolni, például azzal, hogy nem működik együtt az öltözködésben. Mit tehetünk ilyenkor?

Tulajdonképp érdemes ezt a jelenséget egy kicsit átkeretezni: amikor egy 2-3 éves gyermek próbálja irányítani a helyzeteket, akkor valójában énjének teremt lehetőséget a fejlődésre, erősödésre. Hiszen ebben a korban leginkább úgy lehet megtapasztalni saját magunkat, ha az akaratunkat érvényre juttatjuk, mondhatni: „az vagyok, amit akarok". Ezért ezeknek az összetűzéseknek nem az a célja, hogy a szülő dolgát nehezítse, vagy felébe kerekedjen, hanem saját magát, saját hatóerejét szeretné megtapasztalni. Ezért is jellemző, hogy nem csak az öltözködésben, hanem a fogmosásban, reggelizésben, egyéb „kötelezettségekben" is gyakorta megjelenik mindez. Szülőként ezt úgy érdemes kezelni, hogy a gyermek számára nagyon egyszerű, de mégis tőle függő döntés-helyzeteket teremtünk: például megkérdezzük, hogy a fehér, vagy a rózsaszín harisnyáját szeretné-e aznap felvenni? A gyermek döntése ezt határolhatja be, míg a szülőnek következetesen és stabilan kell képviselnie a valóságot: tehát azt, hogy hidegben fel kell venni a harisnyát, ez bizony nem alku tárgya.

Mitől válik együttműködővé a gyermek egy ilyen szituációban?

Az öltözködést tekintve a gyermek együttműködése jelentősen növelhető a következő szempontok figyelembe vételével. Minél inkább tiszteletben tartjuk az ő ízlését, illetve a számára fontos tényezőket az öltözködésben, annál inkább érzi ezt sajátjának. Ha kedvenc mesefiguráját viszontláthatja egy pólón, ha egy neki tetsző kiegészítőt választhat aznapi öltözékéhez, ha olyan anyagból készült ruhát viselhet, ami számára kellemes tapintású vagy illatú, akkor neki is kellemes élmény lesz az öltözködés. Fontos tudnunk, hogy egy gyermek számára egy-egy ruhadarab rengeteg okból kifolyólag válhat különösen fontossá, több oka lehet, ha különösen ragaszkodik valamihez: társíthat hozzá egy kellemes emléket, felidézhet benne egy régi, jó élményt, de még egy számára fontos személy miatt (egy szeretett rokontól kapta, vagy egy barátjának is hasonló van) is válhat valami kitüntetetté számára. Ami pedig ilyen fontos, azt mindig magán vagy a közelében szeretné tudni, hisz ez számára egy rögtön elérhető forrása a jó érzéseknek, vagy a biztonságnak - annak, amit adott ruhadarab felidéz, amire neki adott pillanatban szüksége van.

Mikortól beszélhetünk arról, hogy az öltözet a gyermek személyiségének részét képezi, és már egyedül kell(ene) döntenie abban, hogy mit szeretne viselni?

Ahogyan megjelennek bizonyos preferenciák a ruhák tekintetében - kedvenc színek, kedvenc anyagok, kedvenc darabok - már tudhatjuk, hogy a gyermek ezt saját magához tartozónak, énje kiterjesztéseként éli meg. Ám ahogy az én-fejlődés összes területén, úgy itt is a szülőnek kell megtalálnia azt a finom egyensúlyt, ahol ezeket még figyelembe véve, de közben a valósághoz is illeszkedve öltözteti a gyermeket. Hisz az csak a szülőn, az ő tudásán és tapasztalatán múlik, hogy az öltözék a megfelelő alkalmazkodást is tükrözze: szülinapi buliba nem megyünk pizsamában, nyáron pedig nem burkolózhatunk a kedvenc dzsekinkbe.

Ahogyan a gyermek személyisége fejlődik, önmagáról való tudása is tágul, úgy változik ízlése, preferenciája is. Amint a nemi szerepekkel is elkezd azonosulni, fontossá válhat, hogy ruházata ezt is tükrözze. Itt nagyon fontos, hogy a szülő az óvodás kislányát ne akarja nőnek öltöztetni, vagy az iskolás kisfiú ne üzletemberként menjen a tanításra.

Nagyjából 10 éves kor körül jön el annak az ideje, amikor a gyerekek már kifejezetten dönteni szeretnének a ruházatukról, amikor az öltözködést már az önkifejezés eszközeként is elkezdik használni. Érdekes tapasztalat például, hogy azok az egypetéjű ikrek, akiket addig egyformán öltöztettek szüleik, ebben a korban gyakran tüntetőleg különbözőképp akarnak felöltözni, ezzel is meghatározva magukat, mint különálló egyéniségek.

Hogyan lehetünk partnerek ebben, illetve mi a módja annak, hogy önállóságra neveljük az öltözködéssel kapcsolatban?

A gyerekek számára a szülő mindig minta, és a szülővel való azonosulás mentén a gyerek spontán is utánozza a szülőt, bevonódik mindabba, ami a felnőtt számára is fontos az öltözködésben. Segít teregetni anyának, illegeti magát a tükörben - akár anya magas sarkújában -, együtt hajtogatják a ruhákat, válogatnak a ruhaboltban. Egyben azt is így tanulják, hogyan bánjanak ruháikkal, dolgaikkal: fontos-e elrakni a szennyest, hogyan csoportosítjuk a ruháinkat, mikor selejtezünk le valamit, stb.

Különböző megnyilvánulásai lehetnek egy kamasz megjelenésének pl. "fekete korszak", vagy olyan szimbolikus viselet, mint például a punk frizura vagy a piercing, de mi a helyzet a tetoválással, füllyuk tágítóval, amelyek akár visszafordíthatatlan változásokat is okozatnak a gyermek testén. Milyen mértékig avatkozhatunk bele egy ilyen döntésbe, illetve tanácsos-e egyáltalán?

A kamaszok öltözködésükkel - mint ebben a korban alapvetően a legtöbb viselkedésükkel - a szüleiktől való elkülönülést, leválást akarják demonstrálni. Ezen kívül az öltözködés - a különböző stílusokon keresztül - különböző szerepek, identitások kipróbálására is lehetőséget ad. Mindez akár heves, gyors váltásokban is megjelenhet: az egyik héten még bobo, a következőn már sportos. Akkor tudja saját stílusát fokozatosan felépíteni, ha van rugalmassága és lehetősége ezekre a próbálkozásokra. Ahogyan identitása erősödik, úgy stílusa is egyre kifinomultabbá válhat. Persze, ez egy hosszabb, éveken átívelő folyamat.

A piercingre, tetoválásra vonatkozó kérdés már sokkal összetettebb. Alapvetően minden olyan módosítás, beavatkozás, ami a testhatárokat ennyire érinti, ennyire megváltoztatja, az mindenképp figyelmet érdemel. A testünk bizonyos szempontból az énünk határa - az a felület, ahol a külvilággal kapcsolatba lépünk (a ruházat is ennek a felülete, ilyen módon magunkról, és a saját magunkhoz fűződő viszonyunkról is kommunikálunk vele).

 

Nincs is annál szebb dolog, mint a születésére várva rendezgetni a finom pihe-puha babakelengyét. Darabról darabra utánanézünk, hogy mi az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy ne fázzon, de mégse legyen melege. Tulajdonképpen ilyenkor kamatoztatjuk a kislánykori játékbabázós élményeinket, hiszen végre lesz egy igazi sajátunk, amit szintén úgy öltöztethetünk, ahogyan csak szeretnénk.

Nyilván mindenki hallott már a dackorszakról, és talán ez az első olyan pont, amikor - főleg a lányok - önállóan szeretnék összeállítani reggel a bölcsis/ovis szettjüket. Persze az időjárási tényezőket, és a praktikumot nem mindig veszik figyelembe ennél a műveletnél, inkább az lehet irányadó, hogy mi most a "menő" a csoportban, a tüll, az állatmintás póló, a rózsaszín, a csillámos, vagy akár a Disneys. Érdemes-e ebben a vitában engednünk, vagy sem?  Mikortól beszélhetünk kialakult egyéni ízlésről a kisgyermek esetében, és mikortól kell már úgy tekintenünk az öltözetére, mint a személyisége részére? Mikor jön el az a pont, amikor már vásárolni sem tudunk nélküle, és mikortól már vele sem? Mit jelent az öltözködés egy kamasznál? A kérdéseket Csík Veronika, klinikai mentálhigiéniai gyermek-,  és ifjúsági szakpszichológus segített megválaszolni.

A reggeli készülődés a legtöbb esetben időhöz kötött, ezért gyakran egyfajta stressz forrást jelenthet. A kisgyerekes családoknál, ahol már a csemetéket is időre kell vinni, úgy hogy a saját munkahelyünkről se késsünk el, ezt  az időszakot egy 3 éves  káosszá tudja varázsolni, például azzal, hogy nem működik együtt az öltözködésben. Mit tehetünk ilyenkor?

Tulajdonképp érdemes ezt a jelenséget egy kicsit átkeretezni: amikor egy 2-3 éves gyermek próbálja irányítani a helyzeteket, akkor valójában énjének teremt lehetőséget a fejlődésre, erősödésre. Hiszen ebben a korban leginkább úgy lehet megtapasztalni saját magunkat, ha az akaratunkat érvényre juttatjuk, mondhatni: „az vagyok, amit akarok". Ezért ezeknek az összetűzéseknek nem az a célja, hogy a szülő dolgát nehezítse, vagy felébe kerekedjen, hanem saját magát, saját hatóerejét szeretné megtapasztalni. Ezért is jellemző, hogy nem csak az öltözködésben, hanem a fogmosásban, reggelizésben, egyéb „kötelezettségekben" is gyakorta megjelenik mindez. Szülőként ezt úgy érdemes kezelni, hogy a gyermek számára nagyon egyszerű, de mégis tőle függő döntés-helyzeteket teremtünk: például megkérdezzük, hogy a fehér, vagy a rózsaszín harisnyáját szeretné-e aznap felvenni? A gyermek döntése ezt határolhatja be, míg a szülőnek következetesen és stabilan kell képviselnie a valóságot: tehát azt, hogy hidegben fel kell venni a harisnyát, ez bizony nem alku tárgya.

Mitől válik együttműködővé a gyermek egy ilyen szituációban?

Az öltözködést tekintve a gyermek együttműködése jelentősen növelhető a következő szempontok figyelembe vételével. Minél inkább tiszteletben tartjuk az ő ízlését, illetve a számára fontos tényezőket az öltözködésben, annál inkább érzi ezt sajátjának. Ha kedvenc mesefiguráját viszontláthatja egy pólón, ha egy neki tetsző kiegészítőt választhat aznapi öltözékéhez, ha olyan anyagból készült ruhát viselhet, ami számára kellemes tapintású vagy illatú, akkor neki is kellemes élmény lesz az öltözködés. Fontos tudnunk, hogy egy gyermek számára egy-egy ruhadarab rengeteg okból kifolyólag válhat különösen fontossá, több oka lehet, ha különösen ragaszkodik valamihez: társíthat hozzá egy kellemes emléket, felidézhet benne egy régi, jó élményt, de még egy számára fontos személy miatt (egy szeretett rokontól kapta, vagy egy barátjának is hasonló van) is válhat valami kitüntetetté számára. Ami pedig ilyen fontos, azt mindig magán vagy a közelében szeretné tudni, hisz ez számára egy rögtön elérhető forrása a jó érzéseknek, vagy a biztonságnak - annak, amit adott ruhadarab felidéz, amire neki adott pillanatban szüksége van.

Mikortól beszélhetünk arról, hogy az öltözet a gyermek személyiségének részét képezi, és már egyedül kell(ene) döntenie abban, hogy mit szeretne viselni?

Ahogyan megjelennek bizonyos preferenciák a ruhák tekintetében - kedvenc színek, kedvenc anyagok, kedvenc darabok - már tudhatjuk, hogy a gyermek ezt saját magához tartozónak, énje kiterjesztéseként éli meg. Ám ahogy az én-fejlődés összes területén, úgy itt is a szülőnek kell megtalálnia azt a finom egyensúlyt, ahol ezeket még figyelembe véve, de közben a valósághoz is illeszkedve öltözteti a gyermeket. Hisz az csak a szülőn, az ő tudásán és tapasztalatán múlik, hogy az öltözék a megfelelő alkalmazkodást is tükrözze: szülinapi buliba nem megyünk pizsamában, nyáron pedig nem burkolózhatunk a kedvenc dzsekinkbe.

Ahogyan a gyermek személyisége fejlődik, önmagáról való tudása is tágul, úgy változik ízlése, preferenciája is. Amint a nemi szerepekkel is elkezd azonosulni, fontossá válhat, hogy ruházata ezt is tükrözze. Itt nagyon fontos, hogy a szülő az óvodás kislányát ne akarja nőnek öltöztetni, vagy az iskolás kisfiú ne üzletemberként menjen a tanításra.

Nagyjából 10 éves kor körül jön el annak az ideje, amikor a gyerekek már kifejezetten dönteni szeretnének a ruházatukról, amikor az öltözködést már az önkifejezés eszközeként is elkezdik használni. Érdekes tapasztalat például, hogy azok az egypetéjű ikrek, akiket addig egyformán öltöztettek szüleik, ebben a korban gyakran tüntetőleg különbözőképp akarnak felöltözni, ezzel is meghatározva magukat, mint különálló egyéniségek.

Hogyan lehetünk partnerek ebben, illetve mi a módja annak, hogy önállóságra neveljük az öltözködéssel kapcsolatban?

A gyerekek számára a szülő mindig minta, és a szülővel való azonosulás mentén a gyerek spontán is utánozza a szülőt, bevonódik mindabba, ami a felnőtt számára is fontos az öltözködésben. Segít teregetni anyának, illegeti magát a tükörben - akár anya magas sarkújában -, együtt hajtogatják a ruhákat, válogatnak a ruhaboltban. Egyben azt is így tanulják, hogyan bánjanak ruháikkal, dolgaikkal: fontos-e elrakni a szennyest, hogyan csoportosítjuk a ruháinkat, mikor selejtezünk le valamit, stb.

Különböző megnyilvánulásai lehetnek egy kamasz megjelenésének pl. "fekete korszak", vagy olyan szimbolikus viselet, mint például a punk frizura vagy a piercing, de mi a helyzet a tetoválással, füllyuk tágítóval, amelyek akár visszafordíthatatlan változásokat is okozatnak a gyermek testén. Milyen mértékig avatkozhatunk bele egy ilyen döntésbe, illetve tanácsos-e egyáltalán?

A kamaszok öltözködésükkel - mint ebben a korban alapvetően a legtöbb viselkedésükkel - a szüleiktől való elkülönülést, leválást akarják demonstrálni. Ezen kívül az öltözködés - a különböző stílusokon keresztül - különböző szerepek, identitások kipróbálására is lehetőséget ad. Mindez akár heves, gyors váltásokban is megjelenhet: az egyik héten még bobo, a következőn már sportos. Akkor tudja saját stílusát fokozatosan felépíteni, ha van rugalmassága és lehetősége ezekre a próbálkozásokra. Ahogyan identitása erősödik, úgy stílusa is egyre kifinomultabbá válhat. Persze, ez egy hosszabb, éveken átívelő folyamat.

A piercingre, tetoválásra vonatkozó kérdés már sokkal összetettebb. Alapvetően minden olyan módosítás, beavatkozás, ami a testhatárokat ennyire érinti, ennyire megváltoztatja, az mindenképp figyelmet érdemel. A testünk bizonyos szempontból az énünk határa - az a felület, ahol a külvilággal kapcsolatba lépünk (a ruházat is ennek a felülete, ilyen módon magunkról, és a saját magunkhoz fűződő viszonyunkról is kommunikálunk vele).

Miben más egy kamasz ügyfélként egy személyi stylist szemszögéből, mint egy felnőtt? Mire kell figyelni a tanácsadás során?

A legfontosabb, hogy a kamasznak saját igényeként jelenjen meg, hogy egy ilyen szolgáltatást igénybe vesz. Fontos meghallgatni, hogy mi a célja, mit szeretne, mit vár ettől az alkalomtól, és ebben támogatni. Csak arra a területre határolni a tanácsadást, amiben konkrétan segítséget kér, amiben esetleg elbizonytalanodott.

Összességében tehát megállapítható, hogy a ruházatunk már egész kicsi korban a személyiségünk részét képezi. A szülő feladata az, hogy  - bizonyos keretek között - a választás lehetőségét felkínálva teret engedjen az öltözködésben rejlő kreativitásnak. Kamasz korban pedig az örök érvényű "kivárás" lehet a jó út, nagyon fontos, hogy ebben a korszakban minél több lehetőséget, stílust kipróbálhasson, hiszen ezáltal is fejlődik az önbizalma,  énképe. Abban az esetben, ha kellő (és elegendő) szabadságot kap a külső megjelenése alakításában, felnőtt korára már egy önazonos kiforrott stílust képviselhet.