Gortva Zsuzsanna: Hogyan lehet tanulásra nevelni a kamaszt?

A tanulás körüli konfliktusok sok családban mindennapos feszültségforrást jelentenek serdülőkorban. A szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, amikor a kamasz halogat, ellenáll vagy elveszíti a motivációját. Gortva Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta írása azt járja körül, hogyan alakul ki az önálló tanulás képessége, milyen okok állhatnak a motiválatlanság hátterében, és hogyan lehet a tanulást úgy támogatni, hogy közben a szülő–gyerek kapcsolat se sérüljön.

Hogyan lehet tanulásra nevelni a kamaszt?

A kamasz nem tanul. A szülő ideges. Minden délután ugyanaz a kör: „leültél már?”, „mindjárt”, „most tényleg”, majd robbanás. Ismerős helyzet sok családban. Pedig az önálló tanulás nem egyik napról a másikra alakul ki.

Az önálló tanulás kialakítása

A tanulásra nevelés már egészen korán, akár óvodáskorban elkezdődhet. Például azzal, hogy a kisgyermeket bevonjuk az óvodai csomag pakolásába, vagy otthon állandó feladata van (pl. cipők pároztatása, elrendezése az előszobában). Ezek az apró dolgok segítik az önállósodást és a feladattudat kialakulását.

Ideális esetben kisiskolás korban a szülő fokozatosan adja át a tanulás feletti kontrollt a gyereknek. Eleinte együtt csinálják hétvégente, a szülő mellette ül, később inkább csak segít, ellenőriz, ha szükséges. Fontos, hogy a gyerek érezze: ez az ő feladata. Amit már egyedül is meg tud csinálni, azt jó, ha meg is csinálja; ő vegye elő és rakja el a felszerelését, ő nyissa ki a házi feladat füzetét.

Sokat segíthet, ha a szülő és a gyerek együtt tervezik meg a tanulást: melyik leckét milyen sorrendben csinálják, mikor tartanak szünetet. Ebben a gyereknek is lehet véleménye, utólag meg lehet beszélni azt is, hogyan sikerült a mai napi tanulás.

Az alsó és felső tagozat között gyakran nagy váltás történik abban, hogy a pedagógusok milyen szintű önállóságot várnak el. Ilyenkor természetes, ha a szülő az első időszakban aktívabban támogat.

Mi van, ha a kamasz nem akar tanulni?

A gyerekek tanulási motivációja ingadozó. Befolyásolja a temperamentumuk, a sikereik és kudarcaik, a pedagógussal való kapcsolatuk, az önbizalmuk és az aktuális leterheltségük is. A kamaszoknál ehhez még hozzájön az is, hogy néha egyszerűen lázadásból veszik félvállról a tanulást, és a kortárs csoport véleménye fontosabbá válik. Ilyenkor a szülői feszültség gyakran csak tovább növeli az ellenállást.

Ha egy serdülő nem tanul, érdemes ezeket a tényezőket végiggondolni, és megpróbálni feltárni, mi áll a háttérben.

Ha a tanulás sok kudarccal jár, érdemes első körben fogadóórát kérni a pedagógustól. Ha felmerül, hogy valamilyen tanulási nehézség áll a motiválatlanság mögött, a szülő vagy az iskola kérhet vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálattól.

Amennyiben a problémák mögött inkább szorongás, önbizalomhiány vagy teljesítménnyel kapcsolatos rossz élmények állnak, hasznos lehet pszichológiai segítséget igénybe venni: például az iskolapszichológust felkeresni, vagy külső szakemberhez fordulni.

A túlterheltség is gyakori ok. Ilyenkor érdemes a serdülővel együtt átgondolni, milyen iskolán kívüli teendői vannak, és mi az, amin lehet könnyíteni.

Ha az önállóság kialakítása korábban nem történt meg fokozatosan, akkor ezt később is lehet korrigálni, csak több türelem kell hozzá. Fontos felismerés, hogy a szülő nem lehet motiváltabb a tanulásban, mint a kamasz. Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy a tanulásnak már van „felelőse” a családban, könnyen hátradől.

Ilyen helyzetekben gyakran alakul ki egy visszatérő forgatókönyv: nyaggatás, veszekedés, kiborulás, sírás akár minden délután. Ilyenkor sokszor a szülő fokozatos hátralépése segíthet. A tanulás fontos, de a szülő-gyerek kapcsolat hosszú távon még fontosabb. Egy bizonyos pont után nem érdemes ezt minden nap újra és újra kiélezni.

Ha a helyzet tartósan feszült, családterápiás segítség igénybevétele is megfontolandó lehet.

A tanulás támogatásában segíthet, ha közösen rövid és hosszú távú célokat is kitűzünk. Rövid távon motiváló lehet egy-egy kisebb jutalom, ha a kamasz javít az eredményein. Ez nem feltétlenül tárgyi ajándék, hanem lehet egy közös program vagy nagyobb döntési szabadság.

Hosszabb távon pedig érdemes beszélgetni a továbbtanulásról, a különböző lehetőségekről, nehézségekről. A szülő a saját tanulmányi és munkatapasztalatait is megoszthatja őszintén, és a családban mások is beszélhetnek saját munkájukról, pályájuk ívéről. Ez meg tudja teremteni, hogy a tanulás ne csak kötelezettség, hanem egy nagyobb cél eszköze legyen.

A tanulás fontos, de nem mindenáron. Ha a folyamat közben a kapcsolat sérül, az hosszabb távon többet árt, mint egy rossz jegy. A valódi cél nem az, hogy a gyerek mindig leüljön tanulni, hanem hogy idővel felelősséget tudjon vállalni saját munkájáért.

Gortva Zsuzsanna

tanácsadó szakpszichológus

család- és párterapeuta