Takács Zsófia

Takács Zsófia pszichológus, coach
Online foglalás XI. kerületHiszek abban, hogy a tudás, mindig jobb a nemtudásnál. Minden bizonytalan helyzet sajátja, hogy nem tudhatjuk biztosra, mi lesz a kimenetel, és ebből rengeteg feszültség származik. Igaz ez az ember belső valóságára is. Saját magunk "tudása", ismerete hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb feszültség legyen bennünk, hiszen ha tudom, hogy milyen vagyok, könnyebben találom meg a számomra megfelelő embereket, helyzeteket.
És mivel egymás tükrei vagyunk, én ebben tudok segíteni. Tartani egy tükröt, amiben a hozzám fordulók megpillanthatják magukat, és ezáltal képessé válnak a saját legjobb megoldásuk megtalálására, a helyzetük megfelelőbb kezelésére, legyen szó akár magánéleti, akár munkahelyi elakadásokról.
Az elmúlt 15 évben több külföldi országban éltem, és rengeteg különböző emberrel kerültem kapcsolatba, akik mind abban segítettek nekem, hogy jobban megértsek másokat. Az elmúlt 7 évben pedig itthon, vállalati környezetben segítettem embereket fejlődni.
Pszichológus-coachként és a pozitív pszichológia követőjeként hiszek az emberekben már eredendően meglévő erőforrások létezésében, és hiszem, hogy ha megvan a szándék, és szükség esetén egy támogató segítő, mindenki képes önmaga jobb kiadásává válni és megtalálni a kiutat a nehéz helyzetekből.
Amivel fordulhatnak hozzám:
• önismereti kérdések
• életvezetési, pályaválasztási tanácsadás
• konfliktuskezelési és kommunikációs nehézségek
• asszertív kommunikáció elsajátítása
• stresszkezelési módszerek tanulása
• pszichológiai rugalmasság növelése
Tanulmányok:
2015-2018 Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia BA
2018-2020 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Munka- és Szervezetpszichológia szakirány
2021 ICF Coach képzés, ACC szint
Nyelvek:
angol- C1, felső fok
spanyol- C1, felső fok